Kategóriák: Hírek

Real Gamers – Rendezvényajánló

11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Idén ismét megrendezésre kerül a Real Gamers E-Sport és LAN rendezvény, nagyobb helyszínen és még több programmal.

Az első Real Gamerst 2014 áprilisában rendezték meg, és mivel a gamer közösség elismerően nyilatkozott róla, így kétségtelen volt, hogy idén is megnyitja kapuit a rendezvény a gamerek és érdeklődők számára. De, hogy pontosan mi is a Real Gamers?

Egy olyan rendezvény, ahol az E-sporté a főszerep. Minőségi versenyek, kulturált környezet, változatos programok, rengeteg nyeremény és fergeteges hangulat… Ebben rejlik a Real Gamers Közösség ereje és ez egyben a védjegye is. 2015-től azonban már nem csak a rendezvényeiken, hanem online versenyek formájában is találkozhattunk velük.

A Real Gamers rendezvényeiken nem csak az e-Sport iránt érdeklődőknek igyekeznek a kedvükbe járni, hanem azoknak is, akiknek hiányzik a régi LAN partik hangulata. Náluk lehetőség van kötetlen játékra is, így ha barátokkal közösen szeretnétek a saját hozott játékaitokkal, a saját szabályaitok szerint játszani, akkor ők helyet és lehetőséget biztosítanak erre.

A tavalyi év 3 sikeres Real Gamers rendezvénye után idén is számíthattok rájuk, megújult szolgáltatásokkal és kimagasló nyeremény alappal várnak Benneteket. Továbbá a weboldalon ezentúl külön, a hírek menüpont alatt, Real Gamers kategórián keresztül követhetitek nyomon az egyes rendezvényeink főbb híreit. Iratkozz fel hírlevelükre!

Rendezvényeik során kiemelt figyelmet fordítanak a dobogós játékosok valamint csapatok honorálására: felső kategóriás gamer hardverekkel, szoftveres felajánlásokkal, in-game jutalmakkal és készpénzes díjazással továbbra is várnak Titeket szeretettel.

További informéciókat ITT találsz!

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28