11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az OlliOlli első látásra egy könnyűnek tűnő oldalnézetes gördeszkás játék, de több ennél jóval van benne, és nem is olyan könnyű.

Az OlliOlliról érdemes tudni, hogy már lassan minden platformra megjelent, és most már a Nintendo-gépekre is elérhető. Jelen tesztünkben a Nintendo 3DS-kiadását vettük górcső alá.

Ha találkozunk az alapkoncepcióval, azt hihetnénk, hogy egy könnyed gördeszkás címről van szó, viszont ahogy az szokott lenni, ennél árnyaltabb a kép. A tutorial teljesítése alatt rájövünk majd, hogy sokkal többről van itt szó. Már az irányítást is be kell tanulnunk, ennek ellenére sokszor előfordul majd, hogy elfelejtjük, mit is kellene csinálnunk az adott pillanatban.

De egyszerűbb, ha egy példával illusztrálom, mire is gondolok. Alapvetően egy oldalnézetes címről van szó, és csak a jobb irányba tudunk haladni. Magával a haladással sem kell foglalkoznunk, egyszerűen csak az „A” gombra kell nyomunk, hogy ellökje magát a karakterünk, így megadva a kezdő sebességet. Ha lépcsőhöz, korláthoz vagy egyéb tereptárgyhoz érünk, akkor az analóg karral kell negyed, fél vagy teljes kört leírnunk, és ekkor valamilyen trükköt hajtunk végre, illetve ha szimplán jobbra vagy balra mozdítjuk el, akkor is ez történik, valamint ugrik is egyben. Földet érésünk utolsó előtti pillanatában ismét az „A” gombot kell nyomnunk, hogy ne essünk el. Ha csöveken szeretnénk egyensúlyozni, akkor egyszerűen csak rájuk kell ugranunk, és lefelé kell nyomunk az analóg kart. A hátsó „L” illetve „R” gomb segítségével tudunk 180 fokos fordulatokat beépíteni a trükkökbe.

:galeria:

Elolvasva bonyolultnak hangzik az egész (néha az is), de egy kis gyakorlás után bele tud jönni az ember, és majdnem ösztönösen lehet kivitelezni az egyes trükköket. És akkor jöhet a jogos kérdés: mi a játék valódi célja?

Erre a válasz egyszerűbb, mint az irányítás: különböző feladatokat kell teljesítenünk. El kell érnünk X pontmennyiséget a pálya végéig. Bizonyos számú kombinációt össze kell fűznünk, a pályán lévő tárgyakat kell összeszednünk és még lehetne sorolni. De szerencsékre nem kell mindet egy menet alatt teljesíteni, elég mindig csak egyre összpontosítani, és ha megvagyunk a feladatokkal, akkor kapunk egy bónusz pályát. Ha csak végigmegyünk rajta, akkor a következő pályát tehetjük elérhetővé.

Maga a játék több részre oszlik, találkozunk városi pályával, szeméttelepessel, kikötővel, bázissal és még van pár fajta. Így a játékról nem mondható, hogy ne lenne változatos. Maga a látvány is szép, hiába „csak” egy oldalnézetes címről van szó. Hangulatosak a pályák, mindegyik kellően eltér a másiktól, és igazán próbára teszi az embert. Ami sajnálatos, hogy ugyan 3DS-re is megjelent, de nincs 3D funkció a játékban, pedig ez a funkció különleges élményt adhatott volna neki.

Az OlliOlli egy olyan cím, amit lehet utálni, vagy nagyon szeretni, de az bizton elmondható róla, hogy aki egy kicsit is szereti a gördeszkás játékokat, annak érdemes egy próbát tennie vele.

Értékelés: 8/10

Megosztás
Közzétette:
NepTum

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30