Kategóriák: Hírek

Az Örkény Színház lesz a 8. Ördögkatlan Fesztivál egyik díszvendége

11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Nagyharsány, Kisharsány, Palkonya, Beremend és a Vylyan Terasz 8. éve ad helyszínt a különleges hangulatú összművészeti fesztiválnak.

A katlanozók már tudják, mire számíthatnak: igényes színházi és táncelőadásokra, koncertekre minden műfajból a könnyűzenétől a jazzen, világzenén, népzenén át a komolyzenéig, családi és irodalmi programokra, filmvetítésekre, civil kezdeményezések, esélyegyenlőségi programok bemutatására, kiállításokra és kézműves vásárokra. Mindezt a csodaszép Villányi-hegység közepén, békében, nyugalomban öt napon át. 2015-ben augusztus 4–8. között forr majd a katlan.

A szervezők büszkén jelentik be, hogy a jövő évi fesztivál egyik díszvendége az Örkény Színház lesz. A budapesti teátrum teljes társulatával vendégeskedik a Katlanban, ahová több előadást és remélhetőleg egy-két koncertet is hoznak. Az idei Hrabal Vurstlit pedig Örkény Vurstli követi majd. 

A fesztiválra az előbérletezés 2014. december 1-jén indul, a bérletek ára természetesen nem változik.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24