Kategóriák: Filmkritikák

Csillagok között – Filmkritika

12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ha Christopher Nolan neve feltűnik egy filmnél rendezőként, akkor már előre elkönyvelhetjük, hogy minőségi alkotást kapunk. De a Csillagok közöttel is ez a helyzet, vagy most sikerült túlvállalnia magát?

Nem csigázunk benneteket tovább, így előre kijelentjük: Nolan nem tud hibázni, és jelen kritikánk alanya, a Csillagok között az év legjobb mozis élményét adja. Majdnem minden tekintetben kijelenthető, hogy az év filmje. A látvány pedig monumentális, és a kamerakezelés is tökéletes. Azoknál a jeleneteknél, amikor egy bolygót mutatnak be, hatalmas méretekkel szembesülünk, míg az érzelmes részeknél a kamera a szereplőkre fókuszál, hogy minél jobban átélhessük a pillanatot.

A film két részre bontható, az első és főbb iránynak tekinthető Cooper (Matthew McConaughey) drámája, aki otthagyja a családját a Földön, hogy egy új, élhető bolygót keressenek. A Föld az emberek ellen fordult, akiknek hatalmas homokviharokkal kell megküzdeniük, a háborúk megszűntek, és az emberiség inkább egymással együttműködve próbálja elkeseredetten fenntartani magát. A szakmák nagy része már elavult, mindenki a gazdálkodásból él, hogy legyen elegendő élelmiszer a népesség életben tartásához. Cooper mellet a másik főszereplőnk a lánya, Murph (Mackenzie Foy és Jessica Chastain), és a kettejük kapcsolata adja a film igazi drámai vonulatát. A film szépen végigvezeti, hogyan viselik az elszakadást, és míg az előbbiben bűntudat bujkál, mivel nem tudott békésen elválni a lányától, az utóbbi gyűlöli az apját a döntése miatt, és nagyon hosszú idő kell neki, hogy megbékéljen.

​

A másik rész a sci-fire épül, ez adja a film hátterét, de a végeredményt mégsem érezzük majd hagyományos értelemben vett tudományos-fantasztikus alkotásnak. Sok tudományos tény és felvetés hangzik el a filmben, amikre a jelen állás szerint adnak magyarázatot, és mindezt teszik nézőbarát módon. Érthetően elmagyarázzák a féreglyukak működését, de még felvetést is hallhatunk arra vonatkozóan, hogy mi található egy fekete lyukban. Ha sci-fi, akkor a robotok sem maradhatnak ki, akik képesek ellopni 1-1 jelenetet, és ők szolgálnak a humor elsődleges forrásául is. Nagyon minimalista ábrázolást kaptak, de film közben láthatjuk, hogy bizony, mennyi mindenre képesek.

A film zenéjét Hans Zimmer készítette, és szerintem senki sem lepődik meg azon, ha azt mondom, hogy nem kell csalódnunk ezen a téren sem. A jelenetekhez illő, nagyzenekari művek csendülnek fel, amiket nem biztos, hogy önmagukban hallgatni fogunk, de a filmhez tökéletesen illeszkednek.

Amit még érdemes kiemelni, az a magyar szinkron, és ebbe ezúttal nem igazán tudunk belekötni, és amiért ezt külön fel is hoztam, hogy ebben a filmben hallhatjuk utoljára Fülöp Zsigmondot Michael Caine hangjaként. Nehéz lesz nála jobb szinkronhangot találni.

Christopher Nolan ismét egy kiemelkedő filmet tett le az asztalra.  A Csillagok Között bárkinek szívből ajánlható, de csakis moziban megtekintve, mert a látványvilága mozivászonért kiált!

Értékelés: 9/10

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29