Kategóriák: Hírek

FRISSÍTVE: Újra feltámad a Halál

11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az előadások száma limitált, a sikolyoké nem: újra filmvásznon A nyolcadik utas: a Halál.

Idén ünnepli harmincötödik születésnapját a múlt század ’70-es éveiben indult kult-tetralógia első része, A nyolcadik utas: a Halál (Alien). Ebből az alkalomból szeptember 4-től ismét a nagyvásznon látható a borzongató filmalkotás, méghozzá a 116 perces rendezői változatban, amelyet 2003-ban jelentettek meg először, moziban azonban mindeddig nem láthattunk.

Ridley Scott űrszörnyes mozija először 1979-ben borzongatta meg nézők millióit, és azonnal impozáns helyet szerzett magának a horrorfilmek örök ranglistáján. A sci-fi és horrorfilmek elemeit ötvöző klasszikus most leporolva, digitálisan felújított változatban szögezheti a moziszékbe mindazokat, akik már régen, vagy akik esetleg még egyáltalán nem látták.

Az idegen által megszállt Nostromo űrhajó legénységének kálváriája az ember testéből kikelő szörnnyel és a filmtörténet első női akcióhősével (a Sigourney Weaver játszotta Ripley hadnaggyal) nemcsak a kritikusok tetszését nyerte el, és a filmkészítőket sarkallta számos folytatás elkészítésére, de jó eséllyel örökre beleégette magát a film valaha volt összes nézőjének memóriájába.

Hogy miért érdemes most újra megnézni? A nosztalgikus borzongást ezúttal nagyvásznon, a pörgősebbre vágott, napjaink igényeinek jobban megfelelő rendezői változatban élhetjük át, továbbá kiváló képminőségben csodálhatjuk meg H. R. Giger Oscar-díjas látványterveit és Sigourney Weavert 1979-es kiadásban.

 

[FRISSÍTÉS]

Jegyek korlátozott számban még kaphatók, Budapesten pl. a Corvin Moziban:
http://corvinmozi.hu/filmek/nyolcadik-utas-halal?het=2014-36#mozimusor-lapozo

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30