Kategóriák: Hírek

Google Glass és Galaxy S5 az Okostelefon Akadémián

12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az idei év első Telenor Okostelefon Akadémiájának témáját az év várható slágere, a testen hordható okos eszközök jelentik.

Számos iparági elemzés jósolja azt, hogy 2014 a viselhető okos eszközök éve lesz, mint például az okosszemüvegek, okosórák, vagy különböző, a testedzéshez vagy egészségügyi vizsgálathoz használt hordható tárgyak. Az előrejelzések szerint idén akár 10 millió darab is fogyhat ezekből szerte a világon.

A téma iránt érdeklődőknek már csak március 12-ig kell várni, hogy a Millenáris D csarnokában élőben pillanthassák meg Maróy Ákos, az EU Edge alapítójának jóvoltából a Google legizgalmasabb fejlesztését, a Google Glasst. Az okosszemüveg nemcsak a színpadon lesz látható, hanem – a kapacitásoknak megfelelően – a vendégek számára lehetőség nyílik az eszköz felpróbálására is! Az okos- és csatlakoztatott órákról Bodnár Csaba, a Mobilaréna szakújságírója nyújt majd áttekintő képet, különös tekintettel a jelenleg forgalomban lévő legnépszerűbb készülékekre, illetve arra is fény derül, hogy vajon mi lesz a sorsa ennek a szegmensnek az okos kiegészítők áradatában. 

Az előadások mellett az Expo területén a legnagyobb készülékgyártók, az Alcatel, a Huawei, az LG, a Samsung, a Sony és a ZTE mutatják be a februári Mobile World Congress-en leleplezett újdonságaikat. Az eseményre többek között a Samsung most debütáló csúcstelefonja, a Galaxy S5 is megérkezik, amely Magyarországon az Okostelefon Akadémián élőben is látható lesz.

A rendezvény ingyenesen látogatható, de regisztrációhoz kötött. Részletek az esemény Facebook-oldalán találhatók-

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24