A Left 4 Dead alkotóinak készülő multiplayer akciójátéka az Evolve névre hallgat, és már előrendelhető
Az Evolve szakértő módon ötvözi a kooperatív és a kompetitív többjátékos élményeket: egy négyfős vadászcsapat küzd egy – játékos által irányított – szörnnyel. A távoli jövőben, egy idegen bolygón játszódó címben a játékosok 4v1 meccsekben vadásznak zsákmányukra. A négy, egymást segítő vadászt irányító játékosok az Evolve-ot FPS-ként élhetik meg, míg a szörnyet irányító játékos külső nézetből alakíthatja az eseményeket: ezzel az Evolve teljesen egyedi játékélményt nyújt.
"A filozófiánk, hogy olyan, hihetetlenül szórakoztató játékélményt nyújtsunk, melyet máshol nem találni" – nyilatkozta Chris Ashton, a Turtle Rock Studios társalapítója.
Azok, akik az előrendelési akcióban résztvevő kiskereskedőknél rendelik elő a játékot, ingyenesen hozzájutnak a Monster Expansion Packhez, amely már a megjelenéskor tartalmazza a Savage Goliath skint, valamint egy új szörnykaraktert, amely az Evolve megjelenését követően válik elérhetővé.
Az Evolve 2014 őszén jelenik meg Xbox One és PlayStation 4 rendszerekre, valamint PC-re.
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…