Fogságban – Filmkritika

A Fogságban hibái és logikátlanságai ellenére az elmúlt évek egyik legjobb krimibe bújtatott sorsdrámája. Mintha egy hosszúra nyúlt Gyilkos elméket néznél, két és fél órában.

Keller Dover (Hugh Jackman) és Franklin Birch (Terrence Howard) családja szokásos hálaadási délutánját tölti, amikor a két család kislányai, Anna és barátnője nyomtalanul eltűnnek. A szülők azonnal keresni kezdik elveszett gyermekeiket, a kutatás azonban kudarcot vall, így a különös eset hamar a rendőrséghez kerül. A nyomozást végző Loki nyomozó (Jake Gyllenhaal) aztán előállít egy, az esettel összefüggésbe hozható szellemileg sérült fiút, Alex Jones-t (Paul Dano), akit bizonyítékok hiányában végül kénytelenek lesznek elengedni. Dover azonban meg van róla győződve, hogy a fiú tudja, hol vannak a lányok, így végül saját kezébe veszi az irányítást, s saját eszközeivel igyekszik kideríteni az igazságot.

Milyen messze mennél el, hogy megvédd a családodat? Örökérvényű kérdés, mindenféle morális és erkölcsi velejárójával. A Fogságban pedig ezt a vezérfonalat követi a film végén meglelt válaszokig, így a Felperzselt föld rendezője, Denis Villeneuve tulajdonképpen egy krimi mögé bújtatott sorsdrámát mutat be. Ehhez remekül asszisztál Hugh Jackman, aki az erőteljes, a film végére teljesen reményvesztett apaként tényleg bármire képes, hogy visszakapja kislányát. Kiváló ellenpólusa a Loki nyomozót alakító Jake Gyllenhaal, aki a szabályok közé szorított, szűk keretek mentén göngyölíti fel a bűncselekmény szálait. Kár, hogy se rá, se a többi mellékszereplőre, mint például a szintén gyermeke után kutató Franklin Birch-et eljátszó Terrence Howardra nem jutott elég játékidő. A Fogságban ugyanis kizárólag Hugh Jackmanről szól, döntéseiről, arról, hogy az így ránehezedő teherrel hogyan birkózik meg, arról, hogy meddig képes elmenni, s feladni minden olyan normát, ami korábban emberré tette.

S amíg kibontakozik előttünk, hogyan omlanak le Dover erkölcsi falai, addig az eredetileg kriminek indult Fogságban minden erre utaló jellegét levetkőzi. Ugyan a több mint két és félórás játékidő szinte végig izgalmas, s feszültséggel teli, rengeteg olyan logikai bukfenccel van tele, ami meglehetősen sokat ront a filmélményen. És mégis, a Fogságban az elmúlt esztendők egyik legjobb, legsötétebb krimibe oltott sorsdrámája, s bár személyében nem tisztelhetünk egy új Hetediket, azért a zsáner kedvelőinek érdemes megnéznie, milyen lenne egy mozivászonra megálmodott Gyilkos elmék.

Értékelés: 6,5/10