Kategóriák: Hírek

Augusztus 16-tól kaphatóak a PlayIT-jegyek

12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

December 1-én a SYMA csarnokban sokkal nagyobb helyen várja látogatóit a PlayIT, ráadásul már nem csak normál jegy, hanem Deluxe és Collector’s Edition is vásárolható lesz a rendezvényre.

A PlayIT évente kétszer várja a hazai gamereket és az IT világ felé nyitott látogatókat akciókkal, programokkal, versenyekkel, játék- és kütyübemutatókkal. Idén a második alkalommal sokkal nagyobb lesz a rendezvény: több színpad, konzol, játék, verseny és program kap helyet. A normál jegyet elővételben 1800 forintért, a helyszínen 2000 forintért lehet megvásárolni, s ezzel a jegytípussal legfeljebb 3 db szoftver vásárlására leszel jogosult.

Most a normál jegy mellett két korlátozott számban kapható, exkluzív ajánlat is vár a látogatókra. A Deluxe jegy 4000 forintba kerül, amelyhez kapsz egy ajándék pólót (választható mintával és mérettel), ingyenes számodra a ruhatár, külön sorban léphetsz be a rendezvényre (szinte várakozási idő nélkül), valamint előre lefoglalhatsz 3 játékot a PlayIT alkalmi webshopjában, amelyet a helyszínen fizetve bármikor átvehetsz az erre kijelölt standnál. A Collector's Edition a valódi luxust kedvelő gamerek tökéletes választása. Ennek ára 7000 forint, ehhez is jár ajándék póló (szintén választható típussal és mérettel), ingyenes ruhatár, külön sorban gyorsított bejutás, sőt 5 terméket foglalhatsz le magadnak a PlayIT shopjában. Ezenfelül meglepetés PlayIT-ajándékok és a VIP részlegen korlátlan étel-italfogyasztás is biztosított.

Nagyon fontos, hogy a Deluxe és Collector’s jegyet vásárlóknak az akciós játékok online lefoglalására csak három napig lesz lehetőségük: kizárólag 2013. november 15-16-17-én érhető majd el az a weboldal, ahol az összes akciós játék közül félretetethetik maguknak azt a 3-at vagy 5-öt, amit mindenképpen be szeretnének szerezni.

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30