Kategóriák: PC hírek

GC 2013 – Dead Island: Epidemic képek, részletek, jelentkezz a bétára

13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A gamescom előtt rántotta le a leplet a Dead Island: Epidemic-ről a Deep Silver és a Techland, a játék első részleteire és képeire azonban egészen a hét közepéig várnunk kellett.

A Dead Island: Epidemic a manapság oly népszerű MOBA-játékok vonalán halad majd. Társakkal, csapatokba verődve kell majd visszavernünk a többi csapat támadását, miközben a zombihordák (erősen fertőzött kreatúrák, sima zombik, és rémisztő szuper-boss ellenfelek) invázióját is le kell majd vernünk. Három négyfős csapat harcol majd az adott körökben, ahol az egymás elleni gyepálás mellett hangsúlyos szerep jut a fegyverek és egyéb eszközök készítésének, valamint a gyűjtögetésnek, az Epidemic-ben ugyanis saját játékstílusunknak megfelelő arzenált állíthatunk össze, több száz lehetőségük közül válogatva.

A MOBA-játékokkal szemben itt nem egymás bázisát kell majd elfoglalnunk, hanem úgynevezett ellenőrzőpontok felett kell átvennünk az irányítást. A cél azonban nem minden esetben az egymás legyűrése, olykor a különböző csapatoknak össze is kell dolgozniuk, a már említett szuperzombik ugyanis csak közös erővel lesznek legyőzhetőek.

Megjelenési dátumunk és pontos platformlistánk egyelőre még nincs. A játék bétájára viszont itt tudtok jelentkezni.

:galeria:

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28