Augusztus közepén debütál a Dishonored utolsó letölthető kiegészítése, a The Brigmore Witches, ami számos újdonságot tartalmaz majd.
A The Brigmore Witches folytatja az előző DLC-ben megismert bérgyilkos, Daud történetét, így végre pont kerül korábbi nyomozásunk végére. A Knife of Dunwall DLC végén ugyanis hiába derítettük ki, ki is valójában a The Brigmore Witches vezetője, a félbeszakadt rituálé miatt nem tudtuk beteljesíteni küldetésünket.
A mostani, augusztus közepén megjelenő DLC ennek tesz majd eleget, miközben számos új helyszínt látogathatunk meg, illetve új képességek és fegyverek is rendelkezésünkre fognak állni. Utunk során megismerkedhetünk két új frakcióval, a Dead Eelsszel és a Hattersszel is. A pakk PC-n és Xbox 360-on augusztus 13-án, PS3-on pedig egy nappal később jelenik meg, 9.99 eurós / 800 MS Pontos áron.
:galeria:
A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…
Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…
A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…
Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...