Tom Clancy’s The Division – Csak jövőre jelenik meg

11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Nemrég tartott negyedéves üzleti beszámolót a befektetőinek a UbiSoft, amelyen a cég vezére, Yves Guillemot megerősítette, az E3 egyik legnagyobb durranása, a he Division csak jövő év végén kerül boltokba.

Az E3-as bejelenetéskor még nem lehetett tudni, hogy mikor jelenik meg a next-gen The Division, a UbiSoft azonban nemrég megerősítette, a UbiSoft Massive online akció-RPG játéka csak 2014 végén kerül boltokba, kizárólag PlayStation 4-en és Xbox One-on.

A Tom Clancy's The Division három héttel azután játszódik, hogy a "Fekete Pénteken" pusztító vírus terjedt szét New York városában. Az alapvető szolgáltatások fokozatosan csődöt mondtak, a kialakult káoszban pedig a város is darabjaira hullik. Az elnök a helyzet megoldására a The Divisiont hívja segítségül. Mi ennek a titkos, taktikai ügynökökből álló szervezetnek az egyik tagja leszünk, feladatunk pedig az lesz, hogy felmérjük a károkat New Yorkban, s lehetőleg megoldást találjunk a kialakult káoszra.

Legfrissebb bejegyzések

Sker Ritual játékteszt

Túlélő lövölde, mely a Call of Duty zombis módjából és a Killing Floor játékokból merít…

2024-05-06

Bellwright Korai Hozzáférés betekintő

Mosd tisztára a neved a Bellwright túlélő kalandjátékban!

2024-05-05

Befutott a Transformers Egy animációs film magyar nyelvű előzetese

Érdekes produkciónak érkezik ez a Transformers Egy, amely október 10-től lesz látható itthon. Az animációs…

2024-05-04

Tini Nindzsa Teknőcök a World of Tanks Blitzben

A harckocsizók összefoghatnak a mókamester hősökkel, hogy miután megettek egy finom pizzát, összecsapjanak a gonosz…

2024-05-03

HBO MAX – 2024. májusi ajánló

Az utolsó HBO MAX havi ajánlóba ezúttal a május 1–20. között megjelenő filmeket és sorozatokat…

2024-05-03