Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a következő Xbox állandó internetkapcsolat mellett lesz csak működőképes. Az egy ideje már pletykált újdonságról ugyanis most a Kotaku is beszámolt, két „biztos” forrásra hivatkozva.
A next-gen Xbox kapcsán talán az a legérdekesebb szóbeszéd, hogy a Microsoft állandó internetkapcsolattal szeretné megszűrni a másolt- és használtjátékok tulajdonosait. Nos, úgy tűnik a konzol ezen új funkciója valóban létező dolog, a Kotaku ugyanis két forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy az új Xbox tulajdonképpen internet nélkül használhatatlan lesz. Nem tudjuk majd elindítani az alkalmazásokat, a játékokat, ha pedig megszakad játék közben az internethozzáférésünk, nagyjából három perc után a konzol felfüggeszti annak futását.
[FRISSÍTÉS]
Előkerült néhány Twitter bejegyzés is, amiben a Microsoft Studios kreatív direktora, Adam Orth meglehetősen arrogánsan reagál a rajongók által tett megjegyzésekre. Ami ennél is fontosabb, hogy Orth tulajdonképpen minden megnyilvánulásával megerősíti, hogy a pletykának van valóságalapja, s tényleg kap egy "Always-On" funkciót az új Xbox.
Új videosorozattal jelentkezik a World of Tanks: HEAT.
Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…
A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.
Az Atomic Heart történetét lezáró, negyedik DLC idén tavasszal érkezik, a fejlesztők pedig egy apró…