A kora reggeli játékvideók és képek után ejtsünk szót magáról a PlayStation 4-ről is, mert bár maga a konzol nem került bemutatásra, a Sony azért jó pár fontos részletet megosztott az új konzol kapcsán.
Hajnalban végre bemutatkozott a next-gen konzolok első fecskéje, a PlayStation 4, s bár magát a konzolt nem láthattuk, rengeteg olyan érdekes részletre fény derült, ami valószínűleg sokatokat felcsigázott.
Amit azonnal érdemes elárulni, hogy a Sony nem viccelt, s nagyon erős hardverrel szerelte fel a PS4-et, amiből két adatot hangsúlyoztak ki a japánok: 8 GB GDDR5 RAM, valamint közel 2 teraflops számítási teljesítmény. A bemutatott játékok videói hűen tükrözték, mi mindent ki lehet majd hozni ebből az elképesztően erős vasból.
Az új kontroller is bemutatkozott, ami a kiszivárgott képek miatt nem nagyon tudott újat mutatni. Ahogy arról már korábban is írtunk, a Start és Select gomb eltűnt, helyette kapunk egy Options és Share gombot, továbbá egy, a PS Vita hátoldali touchpadjéhez hasonló érintőfelületet. A Share gomb funkciója az azonnal információközlés lesz, így játék közben lenyomva azonnal közzé tehetünk tartalmakat, vagy éppen azt, mivel is játszunk. A kontrolleren helyet kapott még egy színváltós fénycsík (a Move fagyirészéhez hasonló színekben pompázik), ami nem csak a kooperatív módban különbözteti meg a játékosokat, de játék közben információkat is hordoz (alacsony életerő).
A PlayStation 4 egyik legnagyobb erőssége azonban nem a teljesítménye lesz. A Sony tanult a PlayStation 3 egyik legnagyobb kudarcából, s olyan fejlesztői környezetet teremtett meg az új konzolhoz, amivel hihetetlenül egyszerűen, gyorsan és könnyedén lehet majd játékot fejleszteni. Ugyanezen filozófia mentén született meg a játékosok életét megkönnyítő koncepció is, vagyis nem csak az új DualShock kontroller a meghatározó eleme ennek, hanem magának a PlayStation Networkönek is a teljes újraszabása. Lássuk, miről is van szó:
A hajnalban tartott rendezvényen a Sony többek között bemutatta az új PlayStation Networköt, ami egy sokkal letisztultabb, kényelmi funkciók tömegét használó felület lett. Szintén a játékos kényelmét szolgálja, hogy a kontrolleren elhelyezett PS gomb segítségével könnyedén alvómódba állíthatjuk a PS4-et, mindezt úgy, hogy közben a háttérben futó alkalmazásaink, letöltéseink ugyanúgy futnak, sőt, a játékokat is onnan folytathatjuk, ahol abbahagytuk őket. A megújuláshoz tartozik az is, hogy a felhasználó, hogy a rendszer szokásainknak megfelelő ajánlatokkal áll elő, azaz úgy szabhatjuk testre a PS4 kezelőfelületét, hogy igazából semmit se kell tennünk.
Bemutatkozott a Gaikai cloud-technológiájára épülő PlayStation Cloud is. A szolgálatás jóvoltából már streamelve, azonnal elérhetőek lesznek a játszható demók, de akár lehetőségünk nyílik arra is, hogy azt is megosszuk másokkal, ahogy éppen játszunk. Ehhez csak a Share gombot kell lenyomnunk, s barátaink máris leshetik, hogyan játszunk, közben pedig kommunikálhatunk is velük, szóban vagy éppen írásban egyaránt. Szintén a PS Cloud által behozott újdonság lesz a távoli játéklehetőség, vagyis akár a PS Vitán is játszhatunk PS4-es játékainkkal, s ehhez nem kell otthon ülnünk.
A megjelenésre idén kerül sor, a karácsonyi szezonban, árcédulát azonban még nem jelentett be a Sony.
Ami a játékokat illeti, ezekről itt olvashattok részletesebben:
Deep Down, a Capcom legújabb fantasy, sárkányölős produkciója
Destiny, a Bungie új, múlt héten bemutatott játéka, ami először lendül mozgásba
Diablo III, ami PS3 mellett PS4-re is elkészül
DriveClub, a MotorStorm készítőinek új, közösségi versenyzős játéka
inFamous következő része, a Second Son
Killzone: Shadow Fail, amiből hét perces játékmenet videónk is van
Knack, PS4-exkluzív akció-platformer
The Witness, a Braid atyjának új, rengeteg fejtörőt ígérő alkotása
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…