Kategóriák: Hírek

Wall Street Journal – PS3 játékokat streamelhetünk majd a PlayStation 4-gyel

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Úgy néz ki, hogy amíg az Xbox 360 utódja esetében nem biztos, hogy megoldott lesz a visszafelé-kompatibilitás, addig a Sony ezt a problémát a tavaly felvásárolt Gaikai cloud-alapú játékszolgáltatással igyekszik kiküszöbölni.

A Wall Street Journal névtelen, de biztos forrásra hivatkozva állítja, a Sony jövő héten nem csak a PlayStation 4-et mutatja be, hanem a konzol egyik olyan új szolgáltatását is, ami lehetővé tenné a streamelhető PS3-as játékok elérését.

Mint ismeretes, a japán óriás tavaly 380 millió dollárért vásárolta meg a Gaikai-t, a felhú-alapú játékszolgáltatást, s úgy tűnik, ez nem a véletlen műve volt. A neves lap arról ír, hogy a technológia segítségével minden eddigi PlayStation 3-as játék elérhető lesz az interneten keresztül, míg a PS4-es címek továbbra is lemezes formában jelennének meg.

Bármi is igaz a hírből, február huszonegyedikére virradóra minden bizonnyal okosabbak leszünk, a New York-i PlayStation Meetingen ugyanis valószínűleg számos részlettel előáll majd a Sony.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28