FRISSÍTVE: Remember Me – Új trailer jön a héten

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Kisebb hallgatást követően a héten ismét hallat magáról a Capcom és a Dontnod Entertainment sci-fi hibridje, a Remember Me. A játék Facebook oldala szerint ugyanis jön az új trailer.

Idén se szakad meg a PR-osok remek marketingfogása, miszerint bejelentik, hogy majd bejelentenek valamit. Így van ez a Remember Me esetében is, a játék Facebook oldala szerint ugyanis a héten jön az érdekes sci-fi környezetbe ágyazott akciójáték új előzetese. Ez a trailer pedig lerántja a leplet a játék egyik új szereplőjéről is, nevezetesen Kid Xmas-ről, aki a játék története szerint Channel Fear néven vezet hackelős csatornát.

A Remember Me a jövő Párizsában játszódik, ahol a főhős ezúttal egy csinos memóriavadász, Nilin lesz, aki emberek emlékeinek ellopásával és azok megváltoztatásával foglalkozott. Most azonban Ő került hasonló helyzetbe: emlékeit törölték, így most nem csak menekülnie kell, de arra is rá kell jönnie, ki is Ő valójában.

 

[FRISSÍTÉS]

És meg is érkezett a trailer.

;

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28