Edge of Twilight – Idén nyáron, konzolokra

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A meglehetősen kalandos történetet megjárt Edge of Twilight majd két éves hallgatás után, örömmel jelenti, él és virul, s idén nyáron bizony megjelenik, mégpedig PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.

A napokban derült ki, hogy a A Fuzzyeyes Entertainment és a JDJC több mint két éves hallgatás után életet lehel az Edge of Twilightba, ami így végül még idén nyáron boltokba kerül, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra. A játék mellett elérhető lesz egy iOS mellékág is, az Edge of Twilight – Horizon, aminek a története állítólag szorosan kapcsolódik majd a nagygépes változatéhoz.

Nem ismerős a játék címe? Nem a Te hibád, a még 2008-ban bejelentett steampunk akció-kalandjátékot ugyanis alig egy évnyi fejlesztés után lelőtték. A Fuzzyeyes akkor komoly anyagi gondokkal küzdött, s nem tudta finanszírozni a projektet, amit aztán tavaly sikerült végül újra feléleszteni, köszönhetően a JDJC-nek.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28