Az ünnepek alatt hivatalossá vált, hogy többjátékos módot is kap majd az új Tomb Raider, aminek első részleteit az Official Xbox Magazine osztotta meg. Ezekből szemezgettük ki a legfontosabbakat.
Ahogy arról tegnap Chilly beszámolt, a Tomb Raider reboot epizódja multiplayer opciót is kap, aminek első részleteit a Official Xbox Magazine januári száma leplezte le.
Az előzetesből kiderül, hogy a játék online szekcióját az Eidos Montreal csapata készíti, s a márciusi premierkor két játékmódot biztosan tartalmazni fog. Az egyik egy Team Deathmatch jellegű móka lesz, amiben a hajótörés túlélőjeként vagy a szigeten élő dögevőként játszhatunk. A pályák nem lesznek túl nagy méretűek, azonban több előre elhelyezett csapdával, rombolható tereptárgyakkal (az előzetes egy hidat emleget), illetve szabadon megmászható objektumokkal bőven fogunk találkozni.
A második játékmód a Rescue lesz, ami egy csapatalapú kihívás lesz. Itt az lesz a feladat, hogy túlélőként megszerezzük a pályákon elhelyezett segélycsomagokat, amiket aztán a kijelölt pontra kell leszállítanunk. A játékosok vérezhetnek, ami nyomot hagy maga után, a sebzett ellenséget pedig jól megkomponált közelharccal tehetjük majd ártalmatlanná.
Emellett lesz egy harmadik mód is, a Cry for Help, de ennek részletei egyelőre nem ismertek.
A játékban fejlődési rendszer (tapasztalati pontjainkat új karakterek megnyitására, és fejlesztésekre költhetjük el) és minden igényt kielégítő testreszabhatósági lehetőségek kapnak majd helyet. Lara sajnos nem lesz választható karakter, de a játék kampányának további szereplői igen. Mindegyik hős egyedi képességek birtosoka lesz, miközben mindegyiknek lesz egy elsődleges fegyvere vagy egy íja. Ha a helyzet úgy hozza, akkor ezen kívül robbanó lövedékeket és a mászásban minket segítő hegymászó fejszét is bevethetjük.
Az új Tomb Raider 2013. március ötödikén debütál, többek között PC, PlayStation 3 és Xbox 360 platformokra.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…