Kategóriák: Filmkritikák

ParaNorman – Filmkritika

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Mese egy kisgyerekről, aki a zombikkal, a felnőttekkel és egy boszorkány szellemével szembeszállva megpróbálja megszabadítani városkáját egy évszázados átoktól.

Blithe Hollow kicsit misztikus, boszorkányos tematikával telt városkájában Norman Babcock egy olyan kisfiú, aki a többséggel ellentétben képes beszélgetni a halottakkal, és látja is őket – például halott nagymamájával szokta nézni a televíziót a házuk nappalijában. A váratlan halált halt vagy még földi feladattal rendelkező élőlények szelleme ugyanis ott van körülöttünk, ámde csak kevesek képesek kommunikálni velük. Így történhet, hogy Norman iskolába menet látszólag a levegőnek beszél és köszönget, és ezzel a viselkedéssel kiváltja környezete rosszallását és ellenszenvét is.

Bár dilinyósnak nézik, mégis hamarosan óriási feladat hárul rá, ugyanis a ténylegesen kicsit kettyós bácsikája, aki nem mellesleg szintén rendelkezik ezekkel a képességekkel, a halála előtt megbízza egy fontos feladattal, amit innentől kezdve a város védelme érdekében Normannek kell majd ellátnia. Ezt azonban nem sikerül maradéktalanul véghez vinni, aminek következtében a városkában elszabadul a pokol, és zombik és szellemek kezdenek el randalírozni. Eddigre természetesen Norman mellé már számos szereplő is felsorakozik, akik segítségével felveszi a harcot a gonosz erőkkel, és megpróbál véget vetni a városkát sújtó átoknak.

A Caroline készítői egy vadonatúj filmmel jelentkeztek, amely rendelkezik az animációs produkciók szinte minden bájával és a horrorfilmek legtöbb kliséjével, egyben pedig kísérteties hangulatával. A gyönyörű vizuális hatások mellé ráadásul kiváló szinkronhangok társulnak az angol nyelvű változatban (John Goodman hangja valami fenomenális!). A ParaNorman egyáltalán nem gyerekfilm – de legalábbis tinédzsereknél kisebbeknek biztosan nem ajánlott – nem csupán a néhol ijesztő részek miatt, hanem a felnőttes humor okán is. A megfelelő célközönség számára azonban egy kicsit keserédes, ámde kiváló szórakozást nyújtó filmet jelent, amit kár lenne kihagyni.

Értékelés: 8/10

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29