Kategóriák: Hírek

Új Hitman játékon dolgozik a Square Enix Montreal

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Hitman Absolutionnel sikeresen visszatérő 47-es ügynök a jövőben rendszeres visszatérő lesz, az IO Interactive mellett ugyanis a Square Enix Montreal is beszáll a fejlesztésbe. Az új részt már ők készítik majd.

A több mint öt éves böjt után nem kell újabb éveket várnunk majd a Hitman következő epizódjára, a Square Enix ugyanis megerősítette, hogy az IO Interactive mellett a nem rég megnyitott Square Enix Montreal is beszáll a munkálatokba. A kanadai csapat dolgozik majd a játék következő részén, amiről Tore Blystad direktor úgy nyilatkozott, teljesen más, friss perspektívát képvisel majd, de közben nem feledkeznek meg a Hitman gyökerekről sem.

 

A direktor a Call of Duty-t hozta fel példaként, vagyis az ottani rotációs elv működik majd a Hitman fracnhise-nál is, így gyakorlatilag évente érkezhetnek a sorozat újabb darabjai. A mostani epizód állítólag már next-gen konzolokra készül.

 

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28