Julie Uhrman, az Ouya CEO-ja az Android-alapú új konzol honlapjának elmondta, kiválóan haladnak a Kickstarter projekt fejlesztésével, így hamarosan elérhetőek lesznek az első fejlesztői csomagok.
A nyár közepén egy nagyobb lélegzetű bemutató keretén belül mutattuk be Nektek a Kickstarter egyik érdekes kezdeményezését, az Ouyát, ami egy olyan alternatív platform lesz, amit nem csak a fejlesztők, de akár otthoni barkácsolók is szabadon alakíthatnak.
S szerencsére a fejlesztések jól haladnak, Julie Uhrman CEO ugyanis megerősítette, a dizájn fázisból hamarosan a gyártásba lép át az Ouya, vagyis már decemberben készen állnak az első fejlesztői kiszerelések. Az is biztossá vált, hogy az eredetileg tervezett Ice Cream Sandwich rendszer helyett az Android legfrissebb OS-e, a Jelly Bean lesz rajta a konzolon.
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…