13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Emlékszel gyermekkorod legkedvesebb meséjére? Esetleg álmodoztál arról, hogy szeretnél annak a mesének a főhőse lenni? Most mindezt megteheted, csak el kell merülnöd a The Unfinished Swan világában.

A The Unfinished Swan nem a hagyományos értelemben vett videojáték. S tulajdonképpen a Sony PlayStation Networkön megjelent játékai egy jelentős részénél ezt a mondatot nyugodtan el lehet sütni – talán el is sütöttem. Datura, Flower, fl0w, Journey. Mindegyikben az a közös, hogy olyan szórakoztató termékek, amelyek úgy szögeznek a tévé elé, hogy közben komoly mondandót is közvetítenek. Műalkotások, mondják egyesek, s ez az állítás bizony megállja a helyét. A The Unfinished Swan egy vászonra álmodott egész estés mese, amolyan Terry Gilliam stílusban elmesélve, csak itt maga az elbeszélés sokkal inkább a stilizált képi világ segítségével történik, nem pedig szöveges sorokkal.

 

Főhősünk egy árván maradt kisfiú, aki a édesanyja egy félbehagyott, megelevenedett festményének világában ered az eltűnt hattyú nyomába. Útja egy üres vásznon veszi kezdetét, ahol virtuális ecsetünkkel, fekete festék segítségével rajzolódnak ki a minket körülölelő tereptárgyak, illetve a helyes irány. Merthogy a The Unfinished Swan az egyik legfélreérthetőbb játéknyitánnyal indít. Hatalmas fehérség, középen egy visszafogott "célkereszttel". Aztán ahogy haladunk előre, úgy fedezzük fel ennek a sejtelmes világnak minden rejtekét, miközben nem is sejtjük, hogy egy mese a mesében csavarral egy király birodalmában találjuk magunkat. Utóbbi azért lesz érdekes, mert újabb csavart hoz a játékmenetbe, s amíg kezdetben elég a fekete festékkel megtalálni a helyes utat, addig a király várában érdekes és jópofa fejtörők várnak ránk, amelyhez olykor a természetet fogjuk segítségül hívni.

 

A játék irányítása egyébiránt kétféle módon is kivitelezhető: Move-val, valamint hagyományos kontrollerrel is, s a tapasztalat az, hogy a DualShock sokkal használhatóbbnak tűnt, mint mozgásérzékelős testvére. Főleg a kezdeti esetlenség, a megfelelő irány keresése kapcsán tűnt magabiztosabbnak a kontrolleres irányítás, és miután pillanatok magába szippant a játék világa, észre se vesszük, hogy az alig 2-3 órás játékidő alatt egy kontrollert szorongatva, nem pedig a fagyival hadonászva éltük át életünk meséjét.

 

A The Unfinished Swan sztorija négy fejezeten ível át, s miközben azt hiszed, hogy a végső cél a hattyú megtalálása, a játék végén rájössz, hogy valami egészen másra is ráleltél. S a Giant Sparrow játékának pont az a legnagyobb erénye, hogy lehetőséget ad arra, hogy interaktív módon részese legyél egy olyan mesének, amire talán gyerekkorodban mindig is vágytál.

 

Értékelés: 9/10

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20