14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

És ez is elérkezett! Minden bizonnyal az utolsó Assassin’s Creed III hangulatfokozóról számolunk be, a UbiSoft sikersorozatának új része ugyanis jövő héten mutatkozik be, így megérkezett az utolsó trailer.

A megjelenés előtti utolsó kedvcsináló mellett az is kiderült, hogy egy négy küldetésből álló PlayStation 3 exkluzív DLC-t is kapnak majd azok, aki a Sony gépére vásárolják meg a játékot. A csomag Benedict Arnold, a West Point katonai akadémia első vezetője körül zajlik, aki egyes feltételezések szerint szabotálni akarta az amerikai függetlenségi háborút, ezzel neve egybeforrt a csalással és árulással. A DLC-ben maga George Washington kéri fel Connort, hogy járjon utána a dolgoknak.

A harmadik Assassin's Creed október harmincegyedikén jelenik meg PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra. A PC-s változat egy hónappal később, november huszonharmadikán lesz kapható, míg a Wii U-s verzió november harmincadikán debütál.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28