Kategóriák: Hírek

Az első Wii U tévéreklám?

13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Állítólag a brit tévécsatornákon már látható a Youtube-ra is felkerült első Nintendo Wii U reklám, ami azon túl, hogy a konzol főbb újdonságait hangsúlyozza ki, eléggé alacsony költségvetésűnek tűnik.

Európában november harmincadikától lesz kapható a Nintendo új konzolja, a Wii U, így nincs abban semmi meglepő, hogy a kiotóiak már most el kezdték ostromolni a fogyasztókat mindenféle médiában hirdetett Wii U-s anyagaikkal. Az viszont már sokkal inkább meglepő, hogy a most felszínre bukkant első, brit csatornákon vetített tévéreklám erősen alacsony költségvetésűnek tűnik, így egyesek szerint egy rajongók által összedobott szpotról van csak szó.

>

A Wii U két különböző változatban lesz majd kapható. A Basic kiszerelés fehér színű lesz, és a gép mellé jár majd a GamePad valamint egy HDMI kábel és egy 8 GB-os merevlemez. A Deluxe kicsit több mindent tartalmaz, a fekete gép ugyanis 32 GB-os beépített memóriát, HDMI kábelt, a konzolhoz és a kontrollerhez készült állványt, GamePad dokkolót, Nintendo Land szoftvert, valamint egy évre szóló Nintendo Network Premium előfizetést kínál. Amíg a Basic 299 dollárba, addig a Deluxe 349 dollárba fog kerülni. Ugyan európai árcédulánk nincs, de valószínűleg ugyanennyi lesz az ár, csak euróban számolva.

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30