Battlefield 3: Aftermath – Jövő hónapban jön az új DLC

13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A földrengés utáni Irak szétszórt kerületeiben és utcáin zajló háború lehangoló képét festi majd le a Battlefield 3 következő kiegészítése, az Aftermath DLC, amit első körben a PlayStation 3 tulajok kapnak majd meg.

A Battlefield 3 Aftermath DLC új fegyvereket (számszeríj), új járműveket, valamint egy új játékmódot is tartalmazni fog. Utóbbi a Scavenger névre hallgat. Ebben a játékmódban úgy vágunk neki az aktuális köröknek, hogy mindössze egy kés, egy kézigránát és egy oldalfegyver áll csak rendelkezésünkre. A feladatunk, hogy elérjük azt a kijelölt célpontot, ahol további muníciót és fegyvert vételezhetünk.

A csomag először a Battlefield Premium PlayStation 3 felhasználók számára lesz elérhető, ők november huszonhetedikén kapják meg a DLC-t. A PC-s és Xbox 360-as Premium előfizetéssel rendelkezők december negyedikétől vehetik meg a csomagot, míg azok, akik nem fizettek elő a prémiumra, de PS3-mal rendelkeznek, december 11-én, a többiek pedig december tizennyolcadikán tölthetik le a szükséges bithalmazokat.. A pakk 14,99 dollárba fog kerülni.

:galeria:

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30