Kategóriák: Xbox 360 hírek

Halo 4 – Október 18-án mutatják be a Launch trailert

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Microsoft és a 343 Industries ma bejelentette, hogy a Halo széria negyedik felvonásához készített launch trailert mikor és hol tekintheti meg először a nagyérdemű. És az eddigi információk alapján semmit nem bíznak a véletlenre.

A Microsoft és a 343 Industries nem kevés energiát fektet abba, hogy a Halo sorozat, mint az utóbbi évek egyik legsikeresebb franchise-za köré mesterien megkreált világot építsen. Ennek jegyében megjelentek már könyvek és volt élőszereplős sorozat is, s a mai napon bejelentették, hogy a soron következő, negyedik epizód megjelenését felkonferáló kedvcsinálóért olyan emberek felelnek, mint David Fincher, rendező (Harcosok Klubja, A tetovált lány), és a látványfelelős Tim Miller (Scott Pilgrim a világ ellen, A teovált lány).

:galeria:

Mindkét úriember az amerikai filmgyártás jelenlegi élvonalát képviseli, s feltett szándékuk, hogy a kedvcsináló két percében igazi hollywoodi minőséggel szórakoztassák a játékosokat. Az egyébként "Scanned" néven futó trailert Prágában forgatták, s Master Chief múltjából eddig soha nem látott jeleneteken túl kapunk egy kis ízelítőt a negyedik részben ránk váró kalandok hátteréből is.

A Scanned első ízben az amerikai NBC csatornán lesz látható október 18-án a “Late Night with Jimmy Fallon” című show szünetében, majd november 6-án, közvetlenül a Halo 4 megejelenése előtt, elérhetővé válik a Halo Waypointon és az Xbox YouTube csatornán is.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28