Mass Effect 3 – Lesznek új DLC-k, folytatódhat a sorozat

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A BioWare Edmonton és a Montreal vezető menedzsere, Aaryn Flynn a csapat blogján jelentette be, a jövőben se marad tartalom nélkül a Mass Effect 3, ráadásul már egy új Mass Effect játékon is dolgoznak.

Ugyan az elmúlt nyolc év egyértelműen a Mass Effect sorozat határozta meg a BioWare mindennapjait, a csapat mégsem tágít a Shepard történetét lezáró harmadik rész után se a sorozattól. A következő hat hónapban például új multiplayer tartalmakkal bővül majd a Mass Effect 3, illetve kapunk majd single kihívásokat is, köztük az ősszel bemutatkozó Omegát.

 

A BioWare Edmonton és a Montreal vezető menedzsere, Aaryn Flynn emellett azt is leszögezte, Casey Hudson és csapata már javában a következő Mass Effect játék ötletein dolgoznak, s jelenleg épp az a legfőbb feladatuk, hogy kitalálják, milyen irányba vigyék továb a sorozatot.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28