Kategóriák: PC hírek

World of Warcraft – Nem terjesztik ki a free-to-play rendszert

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Miután a WoW népszerűsége az utóbbi időben egy kicsit megcsappant elindultak a találgatások, hogy talán a Blizzard is nyit a F2P irányba, de John Lagrave nyilatkozata szerint a cég továbbra is tartja a 20 szintes limitet.

A World of Warcraft előfizetőinek száma 13 millióról 9 millióra esett vissza. Ez a tény adott táptalajt az olyan elképzeléseknek, melyek szerint a Blizzard a jövőben az ingyenesen játszható iránnyal próbálja majd visszaduzzasztani játékosbázisát.

A korábbi gyakorlat szerint a WoW teljesen ingyenesen játszható egészen a 20. szintig, és ha a játékos innen tovább akar fejlődni, akkor bizony fizetnie kell. Mr Lagrave a találgatások kapcsán elmondta, hogy a cégen belül már többször is foglalkoztak az ingyenes tartalom kiterjesztésén, de végül minden esetben arra jutottak, hogy 20 szint alatt kellően alapos képet kaphat a játékos a WoW világáról. Ez alapján pedig már eldöntheti, hogy akar-e vele játszani, vagy sem, de az igazán izgalmas dolgokat inkább megtartják a fizető közönségnek. Ettől függetlenül néhány korábban fizetős feature-t hozzáférhetővé tettek a 20. szint alatt is.

A játék legújabb kiegészítése, a Mists of Pandaria szeptember 15-étől lesz elérhető.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28