Kategóriák: Hírek

GC 2012 – 2,2 millió PS Vita, idén nem lesz árcsökkentés

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Aki arra számított, hogy a tavasz óta kapható új Sony hordozható konzol, az eltelt hónapok során 2,2 millió példányban elkelt PlayStation Vita az év vége felé olcsóbb lesz, annak csalódást kell okoznunk.

A Sony Worldwide Studios elnöke, Shuhei Yoshida ugyanis az Eurogamernek a GamesComon elárulta, idén nem tervezik csökkenteni a zsebkütyü árát, ugyanis nem ilyen módon szeretnének új vásárlóbázist toborozni. Yoshida egyrészt azzal magyarázta a döntést, hogy még csak pár hónapja jelent meg a gép, így korai lenne az árnyisszantást bejelenteni, másrészt idén több bundle kiszerelés is boltokba kerül, valamint tartalom szempontjából is több mindennel bővül majd a kínálat, amitől a kütyü eladásainak fellendülését várják.

 

Mindemellett Yoshida azért megerősítette, dolgoznak a gyártási költségek lefaragásán, s ha sikerül ezt elérniük, akkor természetesen olcsóbban fogják kínálni a PlayStation Vitát, ami egy friss adat szerint világszerte eddig 2,2 millió darabszámban kelt el, ami a Nintendo 3DS hasonló időszakban mért adataitól egyelőre messze elmarad.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28