14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Bár a DmC Devil May Cry megjelenése még nagyon messze van, Alex Jones, a Capcom producere már most úgy nyilatkozott, bőven van potenciál a történetben, így a mostani epizód első lépés lehet egy teljesen új sorozat kezdetéhez.

Alex Jones, a Capcom producere a VG247-nek adott interjúban elárulta, a DmC Devil May Cry remek befejezéssel bír, de emellett bőven van még potenciál a történetben, így reméli, hogy a rajongók is kíváncsiak lesznek a mostani részben mellőzött szálak kibontására.

 

Jones elmondta, Dante kezdetben amolyan számkivetett lesz és csak a túlélésre játszik, de ikertestvére, Vergil színrelépésével lehetőséget kap a bosszúra és saját sorsa beteljesítésére. Éppen ezért a játék során rengeteg olyan problémába fog belefutni, ami lépésről lépésre erősebb karakterré formálja majd, miközben sikeresen megleli önmagát, s a világban elfoglalt helyét is.

 

A játék Európában 2013. január tizenötödikén jelenik meg PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra. A premiert valamikor később egy PC-s megjelenés is követni fogja.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28