A God of War előzményeket elmesélő Ascension egyik legnagyobb újítása a sorozat történetében először elérhető multiplayer mód lesz, amit az ígéretek szerint egy béta teszt segítségével még megjelenés előtt kipróbálhatunk majd.
A Sony GamesComon tartott előadása során megerősítette, a közeli jövőben elrajtol a God of War: Ascension többjátékos béta tesztje, amit első körben csak a PS Plus előfizetők próbálhatnak ki, a továbbiakban pedig folyamatosan vonják majd be a többi felhasználót is a tesztbe.
Mint ismeretes, a játékban egy maximum nyolc fő által játszható online mód lesz, ahol különböző játékmódokban játszhatunk. Saját magunk által kreálhatunk spártai hőst, akit aztán teljesen személyre szabhatunk, de képességeit, illetve fegyverarzenálját az határázza meg, hogy melyik isten előtt fogunk tisztelegni (Zeusz, Poszeidon, Árész vagy Hádész). A különböző speciális képességek és mozdulatok, valamint a kardok, kalapácsok és egyéb fegyverek fejleszthetőek lesznek, az online kihívás során ugyanis tapasztalati pontokat gyűjtögetünk.
Az új epizód március tizenkettedikén jelenik meg, kizárólag PlayStation 3-ra.
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…