A sötét lovag – Felemelkedés – Filmkritika

Christopher Nolan nem csak egy sárba tiport idolt emelt ki a mélyből, de azt is megmutatta, igenis lehet komolyan venni a képregényhősöket, s erre nem is találhatott volna jobb alanyt, mint Batmant. A kör bezárult, a Sötét Lovag pedig révbe ért!

A Batman-trilógia klasszikus példája annak, hogyan kell egy jó három felvonásos mozit készíteni. Amíg az első részben részletes karakterábrázolást kapunk, megismerjük Bruce Wayne-et és az ifjú milliárdos félelmeit, lelkét nyomasztó problémáit, addig A sötét lovagban már sokkal jobban előtérbe kerül maga az álarcos alteregó személyisége, akit végre élettel teli, eszes nemezis izzaszt meg. A sötét lovag – Felemelkedés pedig ezt az utat bejárva zárja le a trilógiát, ahol Nolan visszatér Wayne jellemfejlődéséhez, de közben egy percig sem feledkezik meg Batmanről. A záróakkord ugyanis nem egy út végét jelenti, hanem egyenesen kettőét, s tulajdonképpen ez a két út csak a film végén ér össze, s teljesül azzá, amilyennek nem csak a rendező, de Wayne és Batman is megálmodta.

A harmadik rész története nyolc évvel a középső epizód története után veszi fel a fonalat, tulajdonképpen még mindig maga előtt görgetve a Harvey Dent-féle szálat. Gotham már-már idilli állapotban éli mindennapjait, amibe teljesen váratlanul, de annál szervezettebb formában csapódik be Bane (Tom Hardy), a sokáig ismeretlen háttérrel bíró izomkolosszus, akinek terveit mesteri módon bontja ki a film játékideje alatt Nolan. Bane karaktere egyébként legalább annyira ijesztő és magával ragadó, mint Jokeré, s bár Heath Ledger teljesítményét Tom Hardy nem tudta felülmúlni, azt azért érdemes megemlíteni, hogy mindvégig kiválóan hozza a kizárólag Gotham pusztulására hajtó Bane-t. Az új szereplők közül érdemes még foglalkozni Selina Kyle-al, azaz Macskanővel (bár egyetlen percig se nevezik nevén), akit az az Anne Hathaway formál meg, aki csak elsőre tűnhet rossz választásnak. A mindenkivel minden pillanatban kacérkodó, rámenős tolvaj szerepét mintha Hathaway-re szabták volna, aki mindvégig kiváló ellenpólusa Batmannek, s aki gátlástalanul képes szövetségeseit is elárulni, csak azért, hogy a saját bőrét megmentse. Selina Kyle mégis szerethető rossz kislány a filmben, amit mégis hiányoltam, hogy karakerének nincs igazi mélysége, egyszerűen nem jut idő rá, hogy kicsit komolyabban elmerülhessünk eredetében. Ugyanez a sors jutott Miranda Tate-nek is, akit Marion Cotillard kelt életre, s akire szerepe fontosságát tekintve sokkal több időt kellett volna fordítani.

Az így is majdnem három órás film alatt az idő ugyanis elképesztően gyorsan repül, köszönhetően annak, hogy a film tulajdonképpen egy szűnni nem akaró hullámvasút, ahol már a nyitóképsorok megalapozzák azt a hangulatot, ami a következő 165 percben vár ránk. Nolantől szokatlanul merész, látványos, jól megkomponált akciókkal, rengeteg feszültséggel teli pillanattal és eléggé esetlen romantikus vonalakkal telik el a játékidő. Eközben azonban azon kapod magad, hogy tiszta szívből szorítasz a főhősért, aki szó szerint a poklok poklát járja meg, hogy aztán beteljesüljön az útja, s bukott hősből Gotham igazi Fehér Lovagjaként emlékezzenek rá.

Értékelés: 9,5/10