14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Nem az első alkalom, hogy a Diablo III-at konzolokkal hozzák össze, azonban ez az első alkalom, hogy komoly bizonyíték van arra, hogy túllépi a PC-s határokat a Blizzard.

Régóta pletykálják, s már több jel is utalt arra, hogy a Diablo III nem csak PC-re, de konzolokra is elérhető lesz majd egyszer. Az egyik német online elektronikai szaküzlet honlapja most egyértelmű bizonyítékot is szolgáltatott, az előrendelői aloldalak között ugyanis felbukkant a Diablo III PlayStation 3-as verziója, ami állítólag 66,66 euróba fog kerülni.

 

Ha végiggondoljuk, hogy a játék állandó internetkapcsolatot igényel, és mindent a Battle.neten keresztül tudunk csak végrehajtani, akkor nem is tűnik annyira elborultnak a mostani pletyka, hiszen az Xbox 360 zárt rendszeréhez képest a Sony meglehetősen szabadon kezeli a külső alkalmazások futtatását, így nem kizárt, hogy a holnap hajnalban kezdődő E3-as konferencián bemutatják a PS3-as Diablo-t.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28