Az első trailer és képek után megérkeztek a Lost Planet 3 első részletei is, így körvonalazódni látszik, mit is kínál majd a Spark Unlimited fejlesztésében készülő shooter.
A Lost Planet 3 visszatér az első rész helyszínére, az E.D.N. III bolygóra, ahol főhősünk a trailerben is látott Jim nevű fickó lesz, aki a Neo-Venus Constructionnel szerződésében állva végez kutatómunkát, mégpedig a planétán található Thermal Energy után kutatva. A NEVEC azonban egyre inkább híján van a fontos energiaforrásnak, így Jim kapva kap a lehetőségen, hogy a játék helyszínéül szolgáló E.D.N. III bolygó veszélyesebb vidékeit felfedezve kutasson újabb lelőhelyek után. Mindezt azért, hogy miharabb újra láthassa családját és szeretteit. A kaland azonban sokkal komolyabb veszélyeket rejt, mint ahogy azt kezdetben sejtettük, s a visszatérő Akridok mellett a dinamikusan változó környezettel is meg fog gyűlni a bajunk.
A Spark Unlimited bejelentése szerint belső nézetes akciók, s külső nézetes mechás összecsapások színesítik majd a játékmenetet, miközben magát a játékot az Unreal Engine 3 hajtja meg. Lesz multiplayer mód is, bár ennek részletei még nem ismertek.
Az új rész 2013-ban fog megjelenni, PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…