Max Payne 3 – Nem lesz megjelenés előtti demó

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Rockstar csapata egy Twitter üzenetben erősítette meg, nem terveznek kipróbálható verziót a jövő hónapban boltokba kerülő PlayStation 3-as és Xbox 360-as változatokhoz.

AKi abban reménykedett, hogy megjelenés előtt tesztkörökhet futhat majd Max Payne harmadik kalandjával, annak sajnos csalódást fog okozni a Rockstar friss bejelentése, a fejlesztőcsapat ugyanis a Twitteren megerősítette, minden erejükkel a végső változat tökéletesítésére koncentrálnak, így nincs szabad kapacitásuk egy premier előtti demó elkészítéséhez.

 

Eközben az eredeti sorozatot jegyző Remedy Entertainment elnöke, Matias Myllyrinne a Gameindustry.biz-nek adott interjúban elmondta, a harmadik részen dolgozó Rockstar Vancouver munkatársai remek munkát végeztek az új résszel. A Remedy elnöke elárulta, ugyan a fejlesztés oroszlánrészét a Rockstar végezte, a csapat többször is kikérte véleményüket, itt-ott be is segítettek a munkálatokba, ráadásul Myllyrinne már játszott is Max új kalanddal, ami véleménye szerint egyértelműen a részletekre történő odafigyelésről, a szenvedélyről és az elhivatottságról árulkodik.

Legfrissebb bejegyzések

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28