Kategóriák: Hírek

PlayStation Vita – Világszerte 1,2 millió példány

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Sony tájékoztatása szerint a decemberi japán, és a múlt heti nyugati premier óta több mint 1,2 millió PlayStation Vitát pakoltak a vásárlók a kosaraikba. A nyitócímek is hasonló sikert könyvelhettek el.

Andy House, az SCEI elnöke örömmel jelentette be, hogy a PlayStation Vita megjelenése óta világszerte 1,2 millió példányt szállítottak le a készülékből a boltokba, amin durván fele-fele arányban osztozik a Japánban és a nyugaton értékesített Viták száma. A bejelentésből kiderül, a nyitócímek is remekül fogynak, azokból eddig összesen kétmilliót tudtak elpasszolni, ráadásul House ígéri, az év hátralévő részében nem csak az exkluzív, de a külsős csapatok játékai is lendíthetnek majd még az eladásokon. A Sony egyébként úgy nyilatkozott, elégedettek a számokkal, messze túlszárnyalta elvárásaikat a Vita eddigi teljesítménye.

 

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28