Alexander Payne ismét harmóniába hozza filmje cselekményét és annak hátteréül szolgáló helyszínét, s ehhez nem csak George Clooney, de tulajdonképpen a teljes szereplőgárda asszisztál.
A Kerülőutak után Alexander Payne ezúttal Kaui Hart Hemmings önéletrajzi ihletésű regényét feldolgozva mesél el nekünk egy családi drámát, amit a tőle megszokott könnyed, emészthető stílusban elbeszélve izgulhatunk végig. A hirtelen özveggyé váló Matt King élethazugságára nagyobbik kamaszlánya mutat rá, ami végül a cselekmény későbbi mozgatórugójaként lendíti előre a iróniával teli, mégis bájos, és szerethető humorral elütött nehéz pillanatokat.
Az Utódok közel sem boldog felütése csak a kezdete egy olyan történetnek, aminek kockái lépésről lépésre állnak csak össze a munkamániás, de családi örökségének köszönhetően jómódban élő Matt számára. A gondtalan hétköznapokat felesége váratlan balesete töri meg. A hirtelen nyakába szakadt háztartás, s a két kamaszlány elsőre kemény diónak tűnik, de amikor kiderül, hogy az évek alatt elridegült feleség félrelépett, egészen más problémával kell megküzdenie Mattnek. Gondterhelt tekintettel, s egy családi mellékszállal a nyakában, belevág felesége szeretőjének felkutatásába, hogy aztán az elsőre kissé bizarr helyzettel gyermekeivel közösen megbirkózva azzá váljon, akivé eddig is kellett volna: gondoskodó, szerető apává.
Alexander Payne filmje ugyan korábban már látott panelekből építkezik, mégis azért működőképes, mert remekül megírt karakterek, szórakoztató történet és a Hawaii környezet olyan egyveleget alkotnak, amiben a néző hamar képes elmélyülni. Bár sokan kételkednek Clooney Oscar-jelölésének jogosságában, azt senki se vitathatja, hogy nagyon jól hozza Matt Kinget, akinek eddigi világa hirtelen a feje tetejére állt, s azt se tudja, most hogyan merre. Clooney nagyobbik lányát, Alexandrát alakító Shailene Woodley Golden-globe jelölése se véletlen, a pimaszul fiatal, mégis tehetséges Woodley ugyanis szuperül hozza a lázadó, de édesanyjára egyaránt haragudó, s csendben aggódó, elmés karaktert.
Hibái ellenére nagyon szerethető film az Utódok, amely életszagú cselekményével, Hawaii egy másik arcának a bemutatásával, remek karaktereivel könnyen feledteti mindazt, amiért egyesek szerint túlzás az öt Oscar-jelölés. Ha másért nem is, Clooney szuper alakításáért mindenképpen érdemes megtekinteni a filmet.
Értékelés: 8/10
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…
A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…