15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A tavalyi Spike Video Game Awards-on Az Év Verekedős Játéka címet besöprő Mortal Kombat hamarosan egy bővített verzióval, mindenféle extrával megtömve tér vissza a boltok polcaira.

A Warner Bros. Inc. ma kiadott közleménye szerint az alapjáték mellett a Mortal Kombat: Komplete Edition tartalmazni fogja a játékhoz megjelent eddigi öszes DLC-t is, így a bunyósok alapkínálata mellett automatikusan elérhetővé válnak olyan legendák, mint Skarlet, Kenshi és Rain valamint a hírhedt álomgyilkos Freddy Krueger. A karakterek mellett klasszikus öltözetek is visszatérnek (összesen 15), valamint három jól ismert kivégzés is (Scorpion, Sub-Zero és Reptile) bevehetővé válik. A komplett csomag március másodikán érkezik, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.

 

A gyökerekhez visszanyúló Mortal Kombat tavaly egyértelműen az év egyik legsikeresebb verekedős játékának bizonyult, amit jól bizonyít, hogy áprilisi megjelenése óta több mint hárommillió példányban kelt el a NetherRealm Studios alkotása.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28