Kategóriák: Hírek

Jön a Nintendo Network, új nevet kaphat a Wii U?

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A héten tartották a kiotóiak aktuális pénzügyi beszámolójukat, ahol végre hivatalosan is bemutatkozott a Nintendo egységesített online szolgáltatása, a Nintendo Network, ami 3DS-en és Wii U-n keresztül lesz majd elérhető.

A Nintendo Network ugyan a Mario Kart 7-ben korábban már debütált, maga a szolgáltatás csak a jövőben fog igazán kiteljesedni. A Nintendo nem titkolja az új rendszerrel az Xbox Live-nak és a PlayStation Networknek szeretnének konkurenciát állítani, miközben teljesen lecserélik az eddig működő Nintendo WiFi Connectiont. A most bemutatott online felület Nintendo 3DS-en és Wii U-n lesz elérhető, s a tervek szerint különböző szolgáltatásokat fognak majd a rendszeren keresztül kínálni.

 

Ennek megfelelően a Nintendo Network támogatni fogja a belsős és külsős fejlesztéseket, így többek között a közösségi funkciók mellett letölthető kiegészítéseket is elérhetünk majd. Az első DLC-vel kiegészülő cím Tobidasu Pricla Kiradeco Revolution Nintendo 3DS-re megjelent játéka lesz, amit a Japánban február tizenhatodikán megjelenő, szintén letölthető kiegészítéssel bővülő Theatrhythm Final Fantasy követ majd. Wii U esetében egyéni fiókokat is nyithatunk, így egyrészt mindenki a saját profiljával jelentkezhet be, ha játszani szeretne, másrészt a fizetésnél is saját fiókunkra vásárolhatunk, így annak tartalmát bárhol elérherjük.

 

Nem végleges név a Wii U?

 

A Computer and Videogames egy, a Nintendohoz közeli forrásra hivatkozva állítja, a kiotóiak komolyan fontolgatják, hogy a tavalyi E3-on bemutatott Wii U-nak a karácsonyi premierig megváltoztatják a nevét, a most használt elnevezés ugyanis félreérthető, s nem szeretnék elkövetni ugyanazt a hibát, amit a 3DS esetében. Az új zsebkonzolnál ugyanis a fogyasztók számára nehezen volt megkülönböztethető a DS és 3DS közötti különbség, és a Wii U esetében se világos mindenkinek, hogy akkor most ez vajon egy kiegészítő-e a Wii-hez, vagy egy teljesen új konzolt takar-e?

Legfrissebb bejegyzések

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28