Továbbra is bizonytalan a Beyond Good & Evil 2 megjelenése, most mégis arról pletykál az Xbox World 360 egyik cikke, miszerint még ebben a generációban kézbe vehetjük majd a folytatást.
Ugyan Michel Ancel, a Beyond Good & Evil atyja egy korábbi interjúban egyértelművé tette, a jelenlegi generációban elérhető gépek korlátai miatt csak a következő generációs masinákon mutatkozik be a Beyond Good & Evil 2, most még úgy tűnik, a UbiSoftnak más elképzelései vannak. Az Xbox World 360 magazin pletykarovatában olvasható cikk szerint ugyanis a francia stúdió névtelen forrásai állítják, biztosan PlayStation 3-on és Xbox 360-on fog megjelenni a régóta készülő második rész, míg egyes, szintén nevük elhallgatását kérő források úgy gondolják, hogy nem kizárt, hogy ebben a generációban debütál a játék.
Miután korábban azt is elhintette Ancel, hogy a Rayman: Origins sikerétől függ a Beyond Good & Evil 2 sorsa, az új, egyébként zseniálisra sikerült Rayman azonban csúfosan elbukkott a kasszáknál, minden bizonnyal nem is arról kellene pletykálni, hogy mikor, hanem hogy egyáltalán megfog-e jelenni valaha az új epizód.
Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…
A Star Wrath egy többjátékos űrbeli extraction játék, amelyben megépítheted a saját hajódat, és intenzív…
Világsztárok, képregénylegendák és cosplay csodák: visszatér az MVM Budapest Comic Con!
Alkalmam nyílt kipróbálni a Movierooms - Cinema Management című játék alpha verzióját. Több technikai hiba…
A Philna Fantasy egy klasszikus pixel grafikát használó akció RPG, ahol nagy szerepet kap az…