Kategóriák: Xbox 360 hírek

Alan Wake’s American Nightmare részletek

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A múlt heti leleplezés után az Xbox Worldnek köszönhetően napvilágot láttak a kizárólag XBLA-ra készülő Alan Wake’s American Nightmare első részletei, így lassan körvonalazódni látszik, milyen játékkal is lesz majd dolgunk.

A nyolc oldalas előzetesből kiderül, hogy a játék története az első Alan Wake eseményei után két évvel később játszódik, így megtudhatjuk, hogy az évek során mivé lett Alice és Alan Wake ügynöke, Barney, de a fő cselekményszál több megválaszolatlan kérdésére is választ fogunk kapni. A főgonosz ezúttal saját alteregónk, Mr Scratch lesz.

 

A játékmenet nem sokat fog változni, ugyanarra a mechanikára épül, mint amit már megismertünk az Alan Wake-ből, azonban a sötétség erői sokkal taktikusabbak lesznek, így az általuk használt fénnyel is okosabban kell majd bánnunk. Bemutatkozik egy új fegyver, a nyílpuska, amivel nem kell megtörnünk a sötétség "védelmét", s segítségével azonnal hatástalaníthatjuk a gonosz erőket, de a történet során Uzit, szögbelövőt és sok más eszközt is fel fogunk használni továbbjutásunkhoz.

 

A Remedy egyébként ígéri, akciódúsabb és pergősebb játékmenetet kapunk, miközben bemutatkozik egy új árkád játékmód is, a Fight 'til Dawn. Az Alan Wake's American Nightmare kizárólag XBLA-ra fog megjelenni, valamikor a jövő év elején.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28