Final Fantasy XIII-2 – Masszív videóbemutatók

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Két új mozgóképes anyagot kapott a Japánban a héten, nyugaton pedig jövő év elején debütáló Final Fantasy XIII-2. Az első felvételből megismerkedhetünk a játék újdonságaival, a másodikban pedig egy masszív játékmenet bemutatót takar.

Az első, közel öt perces felvétel bemutatja mindazokat a változásokat, finomhangolásokat és újdonságokat, amiket a Square Enix az első rész utáni visszajelzéseket követően épített be a folytatásba, így megismerhetjük a korábban már mutogatott új harcrendszert, az új helyszíneket, a szabadabb felfedezés lehetőségét, az NPC-ket és további szereplőket is. A második felvétel ennél is komolyabb tartalmat ígér, a tizennyolc perces bemutató ugyanis alaposan elmélyed a játékban. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy a teljes anyag japán nyelvű.

 

A XIII-2 Észak-Amerikában január harmincegyedikén, Európában pedig február harmadikán fog a boltokba kerülni, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra.

Legfrissebb bejegyzések

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28