Kategóriák: PlayStation 3 hírek

Gran Turismo 5 – Kéthavonta DLC-k, készül a hatodik rész

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Kazunori Yamauchi, a Polyphony Digital elnöke a napokban az IGN-nek adott interjút, melyben két érdekesség is elhangzott: kéthavonta terveznek majd DLC-t kiadni az ötödik Gran Turismóhoz, és már készül a hatodik installáció.

Yamauchi az interjúban megerősítette, csapata már javában dolgozik a Gran Turismo 6-on, de ez nem jelenti azt, hogy a közel egy éve elérhető ötödik részt hanyagolni fogják a jövőben. A Polyphony Digital fejese az IGN-nek elmondta, rengeteg tartalom készül majd még az ötödik részhez, köztük új járgányokat és helyszíneket tartalmazó DLC-k, de Yamauchi mindenképpen szeretné bevonni a rajongókat is a DLC-k készítésébe, hiszen az ő igényeiket szeretnék kielégíteni. Az interjúban elhangzottak szerint a pakkok valószínűleg kéthavonta érkeznek.

 

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28