Beyond Good & Evil 2 – Csak a következő generációban

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Michel Ancel az idei E3 után ismét megerősítette, nem vicceltek, mikor a 2008 óta készülő Beyond Good & Evil folytatás megjelenését a következő konzolgenerációra lőtték be. Most azt is megtudjuk, miért is döntött így a UbiSoft.

A Beyond Good & Evil 2-öt még 2008-ban jelentette be a UbiSoft, azonban olyan kis létszámú csapat dolgozik jelenleg a játékon, hogy nagyon lassan haladnak a fejlesztéssel a franciák. Michel Ancel, a játék vezető dizájnere az idei E3-on el is hintette, hogy csak a következő konzolgenerációban jelenik meg a folytatás, s most már azt is megtudhatjuk, hogy miért.

 

"Az első Beyond Good & Evil technikai dokumentációját még a PlayStation 2 és az Emotion Engine idejében küldtük el a Sony-nak. Azt hittük, hogy a lehetőségeink kiaknázatlanok, hogy bármit megcsinálhatunk, amit csak akarunk. Elküldtük nekik egy olyan dokumentumot, amely különböző bolygókról szólt, melyben részletesen leírtuk, hogy szeretnénk, ha a játékos bolygóról bolygóra, városról városra utazhatna. Végül azonban amit ténylegesen meg tudtunk csinálni jóval kevesebb volt annál, mint amit akartunk."

 

"A Beyond Good & Evil mérete hatalmas – ott van a város, az óceán, a hold és az űrhajó. Az űrhajó azonban eredetileg arra volt tervezve, hogy bolygóról bolygóra lehessen vele utazni, de időközben rengeteg problémába ütköztünk, és végül a korlátaink miatt nem tudtuk mindazt megvalósítan, amit szerettünk volna."


"Éppen ezért nagyon szeretnénk egy olyan játékot készíteni, mint amilyet előzetesen elképzeltünk, ezzel az érzéssel és utazgatással. A Mass Effect remek munkát végzett ilyen téren, és úgy gondolom hogy sok mindent tehetünk ezen irány folytatása érdekében, egy erős sztorival és egy masszív világgal."

Legfrissebb bejegyzések

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19

Star Wrath – Closed Beta betekintő

A Star Wrath egy többjátékos űrbeli extraction játék, amelyben megépítheted a saját hajódat, és intenzív…

2026-03-18

Jön az MVM Budapest Comic Con 2026!

Világsztárok, képregénylegendák és cosplay csodák: visszatér az MVM Budapest Comic Con!

2026-03-17

Movierooms – Cinema Management (Alpha) játékteszt

Alkalmam nyílt kipróbálni a Movierooms - Cinema Management című játék alpha verzióját. Több technikai hiba…

2026-03-17