Kategóriák: Hírek

A BioWare szeretne Jade Empire folytatást

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A hétvégi Eurogamer Expo-n tartott előadáson a BioWare egyik társalapítója, Dr. Ray Muzyka, aki elárulta, a csapat tervei között szerepel, hogy folytatást kapjon a 2005-ben Xbox-ra megjelent, kínai mitológiai alapokra építkező Jade Empire.

A kiállításon tartott előadás során Muzyka elmondta, a BioWare számára mindig is nagyon fontos szerepet játszik a 2005-ben Xbox, majd két évvel később PC-re is megjelent Jade Empire, így az évek során többször is felmerült az ötlet, hogy folytatást kapjon a játék, a stúdió azonban még nem tudja, milyen formában is térhetne vissza a kínai mitológiából táplálkozó akció-RPG. Az előadás során Muzyka hozzátette, jelenleg párhuzamosan is több projekten dolgoznak, s bár nincs egyelőre bejelenteni valójuk, nem kizárt, hogy hamarosan hallani fogunk a Jade Empire-ről.

Legfrissebb bejegyzések

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28