Max Payne 3 – 105 millió dollárba kerül a fejlesztés

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Sterne Agee elemzőcég munkatársa, Arvind Bhatia legfrissebb becslése szerint a Rockstar a napokban feltámasztott Max Payne 3 fejlesztésébe közel 105 millió dollárt öl majd a fejlesztés végeztéig.

Az elemző szerint a Rockstar nem fukarkodik a Max Payne 3 fejlesztési költségein, a cég ugyanis a játék megjelenéséig közel 105 millió dollárt invesztál majd a harmadik részbe. Ez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy nullszaldós legyen a Max Payne 3, durván négymillió darabot kell értékesíteni a játékból. Bhatia igyekezett rámutatni, hogy a Remedy által készített első két részből eddig összesen hétmillió példányt adtak el, de véleménye szerint a harmadik résznek meg van rá az esélye, hogy könnyedén elérje a bűvös számot, vagy meglepetést okozva, túl is szárnyalja azt. A játék 2012 márciusában fog megjelenni, PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra.

 

Legfrissebb bejegyzések

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19