Zöld lámpás – Filmkritika

Ugyan a nyári moziszezonnak még közel sincs vége, s a képregény-adaptációkból is kapunk még bőven, az már most egyértelműen kijelenthető, hogy az év legnagyobb csalódását, a Zöld lámpás okozta.

Pedig idén se voltunk igazán elkényeztetve, a Zöld lámpás mégis köröket ver rá az idei nyár csalódásaira. Pedig a DC Comics egyik legrégebbi, és legismertebb szuperhőse igazán megérdemelte volna, hogy hosszú, mai napig tartó töretlen pályafutásán ne essen csorba. Martin Campbell azonban ismét bizonyította, James Bond mozikat leszámítva képtelen épkézláb filmet tető alá hozni, s hiába a kiváló alapanyag, Hal Jordan lazasága és Blake Lively elképesztő dekoltázsa se képes megmenteni az unalomtól és érdektelenségtől a Zöld lámpást. Pedig kapunk grandiózus akciókat, viccesnek szánt beszólásokat, a film egészét tekintve korrekt felvezetést, az első fél óra után azonban valahol valami nagyon félresiklott.

Hal Jordan apja nyomdokain haladva vadászpilótaként igyekszik valami maradandót alkotni, de túlzott lazaságát, és felelőtlenségét, sajnos tökössége se tudja ellensúlyozni. Egy nap azonban találkozik egy haldokló idegennel, a Zöld Lámpás alakulat egyik megbecsült tagjával, Abin Surral, akitől megörökli a zöld gyűrűt. A gyűrű pedig különleges képességekkel ruházza fel viselőjét, akinek csak akaratán múlik, mennyire válik hatalmassá és legyőzhetetlenné tőle. Mindeközben egy, az egész univerzumot fenyegető gonosz, Parallax töri meg az idilli hangulatot, így a világ sorsa az alakulat első földi tagja, Hal Jordan kezében van.

A Zöld lámpás legnagyobb problémája a forgatókönyv, melyet négy (!) különböző író hozott össze. A végeredmény egy teljesen inkonzisztens, összefüggéstelen, sehol sem vicces, ötlettelen massza lett, amit a rendező valahogy igyekezett egybegyúrni. Nem sok sikerrel! A történet logikátlanul hömpölyög előre, felesleges és hiányzó cselekményszálakkal, hirtelen eltűnő, majd a semmiből előbukkanó szereplőkkel, így az egész olyan hatást kelt, mintha felvették volna a jeleneteket, majd egymás után hajították volna őket. Ugyanez az ötlettelenség jellemzi a film trükkjeit is, és ha figyelembe vesszük, hogy a zöld gyűrűvel tényleg bármit megvalósíthatunk, akkor az írók igazán elereszthették volna a fantáziájukat. A főgonosz(ok) sajnos súlytalanok, és ahogy általában az ilyen filmeknél szokás, a végső összecsapás is unalmas, összecsapott, és érdektelen. Ezen a szereplők közömbös, semmitmondó alakítása se segít, így a Zöld lámpás gyakorlatilag az első fél óra után elsüllyed a maga keltett hullámokban.

Értékelés: 4/10