A Borderlands második felvonásának bejelentése és részletei után szépen lassan szivárognak az újabb információk, amiket ezúttal a Gematsu csapata szállított.
Újabb információk érkeztek a Game Informer következő számában található Borderlands 2 előzetesből, így kiderült, a második részben megmarad az első rész korábbi négyfős kooperatív hagyatéka, azonban ahogy múltkor is említettük, az előző rész főhősei ezúttal csak NPC-k formájában térnek vissza. Az egyik biztos új főhős Salvador lesz, a Game Informer címlapján is látható fazon, akinek az lesz a speciális képessége, hogy egyszerre akár két fegyverrel is akciózni tud.
A küldetések dinamikusan változnak, így ha elszúrunk egy mentőakciót, akkor annak a későbbiekben hatása lesz majd a történet végső kimenetelére is. Újdonság lesz a korábban már szintén emlegetett Eridium, ami amellett, hogy fizetőeszköz lesz a játékban, más elemekkel kombinálva fejlesztheti a fegyvereinket és a járműveinket is. A fegyverek kapcsán annyit árult el eddig a Gearbox, hogy kihajították az első rész kínálatát, helyettük sokkal jobban elkülönített, fejleszthető mordályokat kapunk.
A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…
Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...
Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…
A Star Wrath egy többjátékos űrbeli extraction játék, amelyben megépítheted a saját hajódat, és intenzív…