A tegnapi szivárgás után a Sony ma reggel hivatalosan is megerősítette, hogy a Resistance 3 premierjével egyidőben elindítja PSN Pass rendszerét, azaz a jövőbeni címek multiplayer szekciója csak adott kód használatával vehető majd igénybe.
A Sony által kiadott közlemény rámutat, hogy az Online Pass rendszer a szeptemberben debütáló Resistance 3 megjelenésekor rajtol el, és a rendszer hasonlóan fog működni, mint az Electronic Arts megoldása. A megvásárolt eredeti példányunk mellé kapott aktivációs kódot a PSN-en keresztül pötyöghetjük be, így válik majd teljessé az adott játék online élménye. A Sony kihangsúlyozta, hogy a döntés "játékspecifikus", azaz nem minden címük esetében élnek majd ezzel a lehetőséggel.
Azok, akik másodkézből jutnak hozzá a játékokhoz, durván 10 dollár extra kifizetésért igényelhetnek új kódot, így ha valaki így is igényt tart az online porcióra, akkor ezt természetesen megteheti.
A harmadik Resistance a tengerentúlon szeptember hatodikán, Európában pedig szeptember kilencedikén fog megjelenni, kizárólag PlayStation 3-ra.
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…