Fejlesztői videóinterjút, multiplayer trailert, és egyéb érdekességeket kapott a napokban a novemberre időzített Assassin’s Creed: Revelations, ami egyfajta hidat képez Ezio és Altair története közé.
Alexandre Breault, az Assassin's Creed: Revelations vezető dizájnere a CVG-nek nyilatkozva mesélt a novemberre időzített új részről, és annak a sorozat szempontjából betöltendő szerepéről, a Revelations ugyanis Breault elmondása szerint hidat képez majd Ezio és Altair közé.
Az interjúból kiderül, hogy az új részben nem csak a játékosok, de Ezio is rengeteg kérdésre igyekszik megtalálni a választ. Többet akar tudni az Assassinok eredetéről, Altairról, tudni akarja, hogy mi vezérelte a korábbi részekben tett cselekedeteit, így a dizájner elmondta, a csapat mindenképpen méltó módon szeretné lezárni a történetet, és még az Assassin's Creed 3 előtt szeretnének minden szálat elvarrni.
Az Assassin's Creed: Revelations emellett magyarázatot ad arra is, hogy történetlieg hogyan hozható össze egy epizódba Ezio és Altair, az első rész főhőse, de rengeteg dologra fény derül Desmond kapcsán is, aki sokkal hangsúlyosabb szerepet kap majd az új részben.
Az Assassin's Creed: Revelations november tizenötödikén fog megjelenni, PC, Xbox 360 és PlayStation 3 platformokon.
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…